Oldalak

2018. április 15., vasárnap

Mi kell a boldogsághoz?

Délelőtt kimentünk az erdőre,
 
 pontosabban a szőlőhegy fölötti erdőbe, ahol az ősszel beragadt az autó. Volt ott, ill. az erdészháznál (amire azóta valami szélvihar rádöntötte a körtefát)


rengeteg zsidócseresznye  az ősszel. Úgy tippeltem ez időre kikelhettek/szárba szökkenhettek, hátha tudok szedni/kiásni belőlük. (A tipp jónak bizonyult, csak a szedő ásócska volt gyenge a mindenféle növénytől és a kidőlt drótkerítéstől takart talajon. No és a csalánok is kitettek magukért. Azért harcoltam én is egy kicsit, az eredmény majd kiderül.)  No, meg az ember csak visszatér a tett helyszínére, pontosabban a beragadásáéra. Az út azon a részen most is gyalázatos,

 
volt egy jó félméter mély vízmosás is,


pedig nagy fakitermelés folyik, autók járják.

 
      
S mikor már begyűjtöttem amit akartam elmentünk a védett tölgyfához, szép az a rész.
 

 
 


S ahogy a kanyargós utat fotóztam megpillantottam a szarvasokat. Békésen legelésztek.

 

 Aztán az erdőben valamelyik madár riasztotta őket, s elmentek.



S ahogy jöttünk visszafelé ezernyi madár trillázott a fákon. A mókus a fa tetején lapított valamiért, addig tudtuk követni a tekintetünkkel.


Mondhatnám ott a felső ágon, de úgysem látható. Csak az időjárás érzékelhető, ami meglehetősen borús volt. S mégis! Az ember szinte egybeolvadt a természettel, végtelen boldogság járt át: a tavasz, a zöld fák nyugalma, békéje,
 
a madárcsicsergés, az egész környezet. Az ember együtt a szeretteivel. Akkor azt mondtam: számomra ez a boldogság!





9 megjegyzés:

  1. gyönyörű
    az érzés is (nagyon kell ), a táj, a tavasz az állatok, növények csodája, pont ilyen gondolatok keringtek köröttem: nekem lebbenő függöny, kanálcsörrenés, "rántotthús- salátával"- illat, a rengeteg zöld árnyék, és virágcunamik, és béke és csend

    VálaszTörlés
  2. A fotóidon átjön a boldogság érzés.Nagyon jó volt veletek együtt sétálni. Még sose láttam élőben ekkora szarvascsordát. Igazi tavaszi zsongás amit a képeid mutatnak. Köszönöm, hogy láthattam.

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikusan szep! a tolgyfa eppen olyan, mint az enyem itt a varosban:)

    VálaszTörlés
  4. Hát ez! Ez mind boldogság forrás! Szépséges napotok volt!
    Mennyivel előbbre van nálatok a természet! Szinte már lombos az erdő!

    VálaszTörlés
  5. Szép környéken laksz ha saras ha nem.

    VálaszTörlés
  6. Még sok ilyen boldogságélményt kívánok Neked!
    Nagyon szép a természet ébredése és a sok szarvas...nem mindennapi látvány!

    VálaszTörlés
  7. Én nem is értem néha, miért/hogyan képes az ember erre, de minden tavaszt olyan szépnek látok. Tele van reménnyel, ígérettel, szépségekkel, egyetlen másik évszakhoz sem hasonlítható, semmiben.
    A szarvas-csordát kissé irigylem tőled, ilyen közelségben én még nem találkoztam velük. Jó volt a széljárás, ha nem vettek előbb észre. És azok a fehér bóbitás kis fák, milyen kedvesek. Mindegy lesz-e rajtuk vadmeggy, vagy akármi, most olyanok, mint egy kis menyasszony.
    Igenis szép a tavasz. Mindig szép.

    VálaszTörlés
  8. A hihetetlen zöld foltok a még barnák között/mellett, a menyasszonyi ruhában pompázó fák, a meleg, föld/virág illatos levegő, a jóleső séta érzése, boldogság bombák :) tudom miről írsz... :)

    VálaszTörlés