Kosztolányi Dezső: Az ismeretlen, végtelen temetőben
Az ismeretlen temetőben
én, ismeretlen, kósza lélek,
keresztek közt, gyászdalt dalolva
virágosan megyek az éjnek
s sírok: ki tudja, miért, miért nem?
Megsápadtam, míg ideértem.
én, ismeretlen, kósza lélek,
keresztek közt, gyászdalt dalolva
virágosan megyek az éjnek
s sírok: ki tudja, miért, miért nem?
Megsápadtam, míg ideértem.
Zörömbölök fekete lámpán,
följajgatom a síri alvót,
véres pipacs zizeg nyomomba
és szertartásosan lehajlok
az ismeretlen sírhalomra,
mint hogyha anyám sírja volna.
följajgatom a síri alvót,
véres pipacs zizeg nyomomba
és szertartásosan lehajlok
az ismeretlen sírhalomra,
mint hogyha anyám sírja volna.
Valami űz, valami kerget,
hogy legyek a múlt folytatója,
egy ismeretlen, bús halottat
keresek már egy élet óta.
Kezem elszáradt koszorút fon
s az alvó gyertyát lángra gyújtom...
hogy legyek a múlt folytatója,
egy ismeretlen, bús halottat
keresek már egy élet óta.
Kezem elszáradt koszorút fon
s az alvó gyertyát lángra gyújtom...
1908
Telkibányán jártunk.
Szeretem Kosztolányit és értékelem az olyan temetőket, amilyenekről képet mutatsz.Ahol még megőrződtek ezek az egyszerű fejfák.Ha lehet ilyent mondani egy síremlékre, akkor szépek. Vagy szívszorítóak.
VálaszTörlésSzép költeményt és fotókat választottál az emlékezéshez.
VálaszTörlés